|
|
Ma 2013. június 19. szerda, Gyárfás napja van. |
|
|
| |
| Kezdőlap |
| |
|
Köszönöm megtisztelő figyelmét, amellyel kitüntette szeretett községünket! Kérem, kísérje figyelemmel honlapunkat, ahol igyekszünk egyrészt a világ számára bemutatni múltunkat, tájékoztatást adni jelenünkről, és megismertetni az érdeklődőket terveinkkel, amellyel a településünk fejlődését szeretnénk segíteni.
Az Interneten túl, azonban személyes látogatásra is hívom az ismerkedni vágyókat, hiszen meggyőződésem, hogy a község szépsége és rendezettsége, az itt lakók mindennapi munkája elsősorban itt, helyben érzékelhető a legjobban.
Várjuk Önöket!
Pelle Sándor polgármester |
|
Detk Községi Sportegyesület 2012.évi TAO pályázata |
Detk község idén ünnepelte fennállásának 750 éves évfordulóját. Az évforduló alkalmából önkormányzatunk több napos rendezvénnyel emlékezett meg e jeles eseményről.
Központi ünnepség az emlékmű avatásakor volt, Varga Gábor szobrászművész "Időkapu" szoborkompozicióját avattuk, amely emlékeztet minket az elmúlt évszázadokra.
Az ünnepség során számtalan kulturális és művélszeti program került megrendezésre, majd záró programként a községben felújítottuk a több, mint 40 éve feledésbe merült szüreti felvonulást.
A zenekedvelők - idősek és fiatalok egyaránt - megtalálhatták kedvenceiket, akik non-stop programként a központi színpadon szórakoztatták a több száz fős közönséget.
Az események lezárásaként színpompás tüzijáték tette emlékezetessé e jeles évfordulót.
Tekintsék meg a szoboravatás képeit erre a hivatkozásra kattintva >>
Tekintsék meg a felvonulás képeit erre a hivatkozásra kattintva >> |
|
Szt. György plébánia és a templom új ajtaja |
|
Máté Istvén és Lantos Györgyi szobrász házaspár által készített Szt. György életét ábrázoló domborművek láthatók a detki templom új ajtaján. Ennek felszentelése 2010. április 18-án történt Juhász Ferenc főtisztelendő gyöngyösi apát plébános által.
Az ünnepséget búcsúi körmenet követte.
Ezen a napon kapta meg a Szt. György plébánia a külső díszítést is.
|
|
Téli képek Detkről - képgaléria |
|
Péterfalva - 2009. október 24. |
2009. október 24-én Detk Község Önkormányzata ajándékát, a lélekharangot Gömör megyei Péterfalva ( Szlovákia ) önkormányzatának és lakóinak adtuk át ünnepélyes keretek között.
Ebből az alkalomból 40 fős detki delegáció volt jelen az ünnepségen, valamint jelen volt a harang alkotója Máté István szobrász művész és Both László erdélyi fafaragó, aki a haranglábat készítette.
A harangot a község templomában a rozsnyói püspök titkára szentelte fel. Az ünnepségen résztvett Detk község plébánosa Urbán Imre is.
A harangot Pelle Sándor polgármester a templomban adta át a község nevében Köböl Gyula polgármesternek a két testület jelenlétében.
|
|
XXIV. Mátrai Veterán Autók Találkozója 2009. 06. 27. |
|
Községünket első alkalommal érintette a találkozó útvonala. A több, mint 60 veterán autó és motorkerékpár látványa osztatlan sikert aratott a szép számú érdeklődő közönség körében.
A találkozónak különleges érdekessége volt az ügyességi verseny, amelynek keretében egy minilovat kellett akadályok között vezetni, valamint patkót kellett egy szüretelő puttonyba bedobni. A produkciót a zsűri külön értékelte. A felvonuló veterán autók közül kiemelést érdemel az 1914-ben készült Ford modell, valamint az angol rendszámot viselő Rolls Royce.
Képgaléria |
|
Önkormányzati könyvtárunk felvette Wass Albert nevét... |
|
Sikeres műszaki átadás-átvétel |
Befejeződött négy mátraaljai község vízminőség-javító beruházása
Sikeresen befejeződött az egy évig tartó próbaüzem, a tervezett határidőre megtörténhetett az ivóvíz-minőségjavító beruházás műszaki átadása Detken, Gyöngyöspatán, Gyöngyöshalászon és Rózsaszentmártonban. A dokumentációk átadására a gesztor település polgármesteri hivatalában, Gyöngyöspatán került sor június 20-án. A kivitelező SADE Magyarország Kft. projektvezetője, Pitlik László és László Csaba szakmérnök, műszaki ellenőr arról számolhatott be a résztvevők – a települések polgármesterei, jegyzői, az üzemeltető Heves Megyei Vízmű Zrt. szakemberei – előtt, hogy a folyamatos ellenőrző mérések az uniós szabványoknak megfelelő minőségről tanúskodnak. Elkészültek a zárójelentések, s a műszaki átadás-átvételt követően a használatba vételi engedélyezési eljárások is megkezdődhetnek.
|
|
Bővebben...
|
|
|
| |
|